V.I.B.B.B.

.

1. Swannee River Boogie

A XIX. Században keletkezett, és széles körben elterjedt dalt (Old Folks At Home) a boogie-woogie korszak emblematikus figurája, Albert Ammons dolgozta fel boogie-woogie stílusban, de később mások, pl Pete Johnson, sőt Fats Domino is eljátszották.

2. The Fat Man / Weed Head Woman

Egyes szakértők ettől kezdve számítják a Rock and roll korszakot. Tény, hogy ez a felvétel tette a 21 éves Antoine (Fats) Domino -t egyszeriben a számos tehetséges New Orleans-i blues zongorista egyikéből a rock and roll ünnepelt sztárjává. (És jó harminc-egynéhány évvel később az én legkedvesebb előadómmá). Másik nagy kedvencem, Champion Jack Dupree egy témáját (Weed Head Woman) azért illesztettem bele, mert valójában Fats Domino is Dupree egyik számát dolgozta fel, csak az eredetileg a drogfogyasztásról szóló szöveget a rádióállomások számára kevésbé sikamlós témára cserélte. Az ominózus témát (Junker’s Blues, alias Fat Man) Dupree egyébként az ő mesterétől, Willy Hall „Driv’em Down” -tól tanulta. Hogy ő kitől, arról nem találtam adatot.

3. Pinetop’s Boogie-Woogie

Az első kiadott felvétel, melyben a „Boogie-Woogie”, mint műfaj megjelölés feltűnik. Valószínűleg innen datálható a név általánossá válása (kezdetben nevezték többek között Honky Tonk-nak, Barrelhouse-nak is). Ne feledjük, 1928-at írunk: Fats Domino pár hónapos csecsemő, Ray Charles pedig majd csak két év múlva születik meg! Ezt a témát, vagy épp a szöveg néhány jellegzetes fordulatát („Mess around”, „girl with the red dress”, „shake that thing”, stb) számtalan zenész elővette. Ebben közrejátszhatott, hogy az előadó, Clarence „Pinetop” Smith nem sokkal a felvétel elkészülte után tisztázatlan körülmények között lövöldözés áldozata lett. Figyelembe véve, hogy rövid időn belül a boogie-woogie öt tehetséges fiatal reménysége halt meg tisztázatlan körülmények között, egyesek nagyívű összeesküvéseket sejtenek emögött. Mások szerint a húszas évek végén Chicagoban elég sokan haltak meg tisztázatlan körülmények között, miért pont a blues zenészek lennének kivételek? (sőt...)

4. Georgia On My Mind

A dalt 1930-ban írta Hoagy Carmichael és Stuart Gorrel. A szövegből nem derül ki egyértelműen, hogy szerelmes, vagy hazafias dal, hogy a címben szereplő Georgia az USA egyik tagállamát jelenti, vagy egy hölgy neve (egyes források szerint épp így hívták Carmichel nővérét, aki iránt Gorrel gyengéd érzelmeket táplált). Ray Charles 1960-as verziója óta azonban egyértelműen a hazafias értelmezés az általános, olyannyira, hogy Georgia állam 1979-ben hivatalos himnuszává választotta

5. Honkytonk Train Blues

Blues-történeti őslelet. Az eredeti, 1927-es kiadás méltatlanul megbukott. Talán el is felejtődött volna, ha egy producer jó tíz évvel később nem talál rá, és nem kutatja fel a kenyerét éppen taxisofőrként kereső Meade Lux Lewis -t, egy újabb felvétel reményében. A második, 1940-es felvétel már jóval sikeresebb lett, Lewis egy csapásra a csúcson találta magát, Albert Ammons és Pete Johnson társaságában.

6. Tipitina

New Orleans-ban a blues sajátos formája alakult ki. Ennek jellegzetessége a könnyed, latinos ritmika és a 8 ütemes periódusok. A new orleans-i blues legjelentősebb alakjainak egyike Henry Roeland Byrd, ismertebb nevén Professor Longhair. Neki is talán legnépszerűbb száma ez, amelyet egy anekdota szerint a stúdióban rögtönzött, mivel elfelejtett felkészülni a felvételre.

7. Rockin’ Chair

Pár évvel ezelőttig már-már azt hittem, hogy Fats Domino minden számát ismerem, vagy legalább hallottam, valamilyen többször átmásolt ORWO kezettáról, rádióból felvéve, stb stb. Persze kimerítő diszkográfiához sem volt olyan egyszerű hozzájutni, mint manapság pár kattintással, meg persze nem is volt célom a komplett életmű archiválása. Ekkor történt, hogy az interneten megtaláltam többek között ezt a gyöngyszemet, amely Domino korai, blueseos-boogies korszakát idézi.

8. Turn Me On

A legfrissebb feldolgozás a lemezen, Norah Jones 2002-es Come Away With Me című albumán jelent meg. Persze a szám valójában régebbi, első előadója, Mark Dinning 1961-ben vette fel.

9. Big Ben Boogie

Winifred Atwell talán a korszak egyetlen női boogie-woogie zongoristája. Szüleinek patikája volt Trinidadban, neki is rendes polgári szakmát szántak, de ő inkább a zenélést választotta. Európába ment, és Angliában ért el komoly sikereket. Állítólag ritkán improvizált, gondosan megírt témákat játszott briliáns technikával, fölényes biztonsággal, ráadásul sajátos humorral és némi női bájjal fűszerezve. Ez a szám egy csokor az ő témáiból, belevéve a Magyarországon mindenki által a Telesport főcímeként ismert dallamot, amit többek szerint ő írt, bár erre vonatkozóan nem sikerült hitelt érdemlő adatra bukkannom.

10. Tee-Naa-Nee-Naa

Champion Jack Dupree különös figurája a blues-történelemnek. William Thomas Dupree néven született 1909-ben, bár más adattal is lehet találkozni a Hálón. Korán árvaságra jutott (ennek körülményei szintén tisztázatlanok), és egy fekete gyerekek részére fenntartott new orleans-i árvaházban nevelkedett. Ide járt a korszak ismert kocsmai zongoristája, Willy Hall „Drive’em Down”, hogy az árva gyerekeket zenére tanítsa. Dupree később tevékenykedik profi boxolóként (innen ered a Champion Jack melléknév), zongorázik Chicagoban, a világháborúban szakácsként szolgál, majd a polgári életben is ezt a szakmát űzi. De persze a zenét sem hanyagolja el. Szövegei társadalmi érzékenységről tanúskodnak: lecsúszott rétegek problémáiról énekelt (alkohol, drog, bűnözés), amellett, hogy ő maga konszolidált, józan életet élt. (Bár utóbbival kapcsolatban szintén ellentmondásosak a források). Dupree egy számot szentelt mestere emlékének. Mivel sajnos Willy Hall játékáról nem maradt fenn eredeti felvétel, így azt többek között Dupree játéka alapján próbálhatjuk rekonstruálni. Ezért illesztettem be ebbe a számba néhány témát ebből is.

11. Natural Woman

Aretha Franklin t joggal nevezik a soul zene királynőjének. Gospel alapokból nála nem volt hiány: apja tiszteletes volt, így zenei pályafutását egyházi kórusban kezdte. Később a blues, és a funky világában is megmerítkezett. Ez a szám stílusában nem nagyon illik a többi közé, de Andival szeretjük, és végülis ez egy szubjektív összeállítás.

12. Suitcase Blues

Hersal Thomas is egyike azoknak a váratlanul és megmagyarázhatatlanul meghalt fiatal reménységeknek, akikről a Pinetop's Boogie kapcsán írtam. Ő 1926-ban 17 évesen halt meg mérgezésben. Hogy ez a nagyvonalúan kezelt higiénia következménye, vagy valami másé? Talán már sohasem derül ki teljes bizonyossággal. Tény viszont, hogy rövid pályafutásával is igen komoly hatással volt a blusetörténet alakulására, ahogy ezt a témáját például Albert Ammons dolgozta fel - táptalajt szolgáltatva némi rossz indulatú találgatásoknak. Ezen a felvételen én az Ammons-féle verziót vettem alapul, amely nagyon virtuózan ötvözi a stride stílusjegyeit a boogie-woogie -éval.

13. Come Back Baby

Walther Davis 1940-es számának feldolgozása, az I Got A Woman B oldalán jelent meg 1954-ben. Ékesen bizonyítja, hogy Charles a blues világában épp olyan otthonosan mozgott, mint boogieban vagy a soulban. Később ezt a számot is sokan feldolgozták, többek között Eric Clapton, Raptile című albumán.

14. Death Ray Boogie

A HAARP, és környezeti, biztonsági kockázatai sokakat foglalkoztatnak manapság. Konteók kapnak erőre, ipari és természeti katasztrófákkal hozzák összeföggésbe. Nem volt ez másképp a 30-as, 40-es években sem, amikor Nicola Telsa kísérletezett a HAARP elődjének tekinthető Halálsugárral. (Jóllehet, Tesla eleinte Békesugárnak nevezte). Egyesek az 1908-as Tunguskai meteorit becsapódást is az ő számlájára írják. Ez ihlette meg Pete Johnson t, a boogie-woogie három királyákak egyikét. (Albert Ammonsról és Meade Lux Lewisról már írtam ezen az oldalon )

15. Worried Life Blues

A chicago-i Major „Big Maceo” Merriweather zongorajátékával stílust teremtett: későbbi híres zongoristák egész sora haladt nyomdokain. (Otis Spann, Johnny Jones, stb). Worried Life Blues című száma pedig esélyes a legtöbbet feldolgozott blues sztenderd címére. A későbbi feldolgozások gyakran összemossák Sleepy John Estes 1935-ös „Someday Baby Blues” -ával, pedig az utóbbi címében is szereplő szövegfordulaton kívül nem sok hasonlóság van a kettő között. Az 1941-es lemez egyike Big Maceo első felvételeinek, melyet gyakori partnerével, Tampa Red gitárossal közösen készített.

16. Hallelujah, I Love Her So

Ha a címbeli mondat egy meglett férfiember szájából így hangzana (ahogy természetesen Andi énekli): „Hallelujah, I love him so”, esetleg „He loves me so”, az sem keltene semmi megütközést, hiszen mindenki tudná, hogy egy gospel dalról van szó, és az Úr szeretetéről. A dal ritmus és dallamvilága is bőven megfelelne a műfaj követelményeinek. Ray Charles azonban her –t énekel, és nagyon is földi szerelemről szól a dal. Ez a soul zene lényege, amit bizony annak idején az egyház nem is nézett jó szemmel.