Silver String

:
Zene Fotó Hangszerek Modellezés Közlekedés Írások Publikációk Hangászat x
.

Silver String

A SILVER STRING együttes – az akkoriban kibontakozó „rock’n roll revival” hatására – 1982-ben alakult. Alapító tagjai ( Csorba Gábor – dob, Csukás Péter „Jenő” – dob, Doros Attila – ének, Mischl „Bagoly” Gábor – szaxofon, Vajdovich Péter – gitár, Velich „Csapos” András – basszusgitár, ifj. Vitányi Iván – zongora) mindannyian a budapesti II. Rákóczi Ferenc Gimnázium III./c osztályos tanulói voltunk. A zenekar első fellépése 1983 május 14.-én a rakamazi kempingben volt, egy osztálykirándulás alkalmával. A szélesebb közönség előtti bemutatkozásra (az egész iskola és a rivális Móricz Gimnázium közönsége előtt) 1983 június 3.-án a Bányászati Kutató Intézetben szerveztünk egy estet. zongoratolasA kezdeti lelkesedést példázza, hogy az Ipari Minisztériumból kölcsön kapott pianínót egy molnárkocsi segítségével magunk toltuk át a koncert helyszínére.
Vajdovich Péter helyét rövidesen Székács „Tapír” Gábor énekes, ritmusgitáros vette át, majd csatlakozott Pintér András szólógitáros (mindketten Rákóczisok, de más évfolyamokon), valamint egy Rákóczis tanár, Dr. Hölgye László szaxofonos.

A zenekar 1985-től gyakori vendége a középiskolai, egyetemi, valamint üzemi báloknak, kluboknak. Repertoárjának gerincét az ‘50-es, ‘60-as évek rock and roll tánczenéje alkotta, kiegészítve néhány más műfajú számmal (blues, jazz-standard, country, slow fox, twist, stb.) Legkedvesebb előadóik Fats Domino, Little Richard, Louis Prima, Eric Clapton, Bill Haley, Buddy Holly voltak.
1987-től 1992-ig működött Marczibányi téri Ifjúsági Házban, minden második vasárnap a Silver String klubja, melynek fénykorában rendszeresen 150-250 látogatója volt. Itt a szünetekben „DJ” Szalkovszky Tibor (szintén volt Rákóczis) szórakoztatta a közönséget.

Az együttes talán legjellemzőbb felállása:



(1988. Hölgye, Pintér, Csorba, Fekete, Velich, Vitányi, Székács, Mischl)
fotó: Oláh Péter

1991 őszén Csorba Gábort az egykori Old Boys-os Kovács Attila váltja fel.
A Silver String együttes utolsó fellépése 1992 augusztus 20.-án az Eötvös klubban volt. Ekkor lépett ki Velich András és itt lépett fel velünk utoljára a már tavasszal kilépett Pintér András. Ez után évi néhány fellépés erejéig „Silver String Emlékzenekar” néven szerepeltünk, kiegészülve Suhajda Attila szólógitáros, énekessel, Perger László basszusgitárossal, valamint fúvósokkal és vokalistákkal. Ezeknek a jó hangulatú koncerteknek Székács Gábor 1995 április 6.-án bekövetkezett halála vetett véget. (Az utolsó fellépés 1994 december 2.-án volt, a Buddy Holly Klub 24 órás táncversenyén. Itt készült Tapírról a következő kép.)

1982 és 1995 között tagként, vendégként, helyettesként, stb. a következők fordultak meg az együttesben (A Silver String Emlékzenekart is beleértve):

Avar Panni (Rece-Fice) – vokál; Bodnár István – trombita; Bucsay Szabolcs – trombita; Csizmadia Lajos – harsona; Csorba Gábor (1982-1991) – dob ; Csukás Péter „Jenő” (1982-1985) – dob; Doros Attila (1982-1983) – ének; Fekete Csilla (1987-1989) – ének; Géczi Erika – ének; Glatz Tamás (The And) – gitár, ének; Horváth „Hosszúkás” Júlia (1990-1992) – szaxofon, ének; Dr. Hölgye László (1985-1992) – szaxofon; Jablonkay Judit (Rece-Fice) – vokál; Jobbágy Dezső (Old Boys) – dob; Juhos Erika (Revival Band) – ének; Klim Zsófia – vokál; Kolozsváry Gábor „Koky” – gitár; Komár László – ének; Kovács Attila (1991-1995, ex Old Boys) – dob ; Lang András – zongora; Láng Anikó (Yaya) – basszusgitár; Lengyel András (Odeion) – basszusgitár; Lieber Péter – basszusgitár, ének; Mázsi József (Old Boys) – szaxofon; Mirtse Áron – szájharmonika; Mischl Gábor (1982-1989) – szaxofon; Nagy Attila – harsona; Nagy Árpád – baritonkürt; Pásztor Tamás – gitár; Perger László „Döbrögi” (Zsarátnok) – basszusgitár; Pethő Gabriella – vokál; Pintér András (1986-1992) – szólógitár, ének; Sebesi József (Old Boys) – zongora; Sőregi Ágnes – vokál; Sőregi Gabriella – vokál; Spányi Emil – zongora; Suhajda Attila (Odeion) – gitár, ének; Szalai Szabolcs (1989-1995) – szaxofon; Székács „Tapír” Gábor (1985-1995†) – ritmusgitár, ének; Szekeres Zoltán (1991-1995) – szaxofon; Tiszavári Ágnes (Rece-Fice) – vokál; Tolnai Zsolt (1986-1987) – szaxofon; Tőke László (1992, ex Mumbo Jumbo) – gitár, ének; Vajdovich Árpád – basszusgitár; Vajdovich Péter (1982-1984) – gitár; Várkonyi Béla (Revival Band) – akusztikus gitár, ének; Velich „Csapos” András (1882-1992) – basszusgitár; ifj. Vitányi Iván (1982-1995) – billentyűs hangszerek, ének, szájharmonika; Vörös Zoltán – zongora

Technikusok, roadok, „hangrendszerfejlesztők”:
Ébényi Erik; Gyarmathi Gábor; Lieber Péter; Nádasi Tibor; Pucsek Gábor Zoltán; Rozsondai Árpád; Szerecz Ferenc; Tőke László

 

Az 1995-ös emlékkoncert



Az oldalakon található anyagok ifj Vitányi Iván, illetve a külön megjelölt szerzők szellemi alkotásai!

emil