A duda hengzása és játékmódja iránt mindig is vonzódtam, de hogy valóban dudálni kezdjek, az valahogy kimaradt az életemből. Bár voltak pillanatok, amikor nem álltam messze tőle. Többek között az egyszemélyes zenekar lehetősége is izgatott benne, amit viszont harmonikával is meg lehet valósítani. (Persze a probléma ott kezdődik, hogy úgy a felelősséget sem lehet megosztani, nem lehet csúnyán nézni a brácsosra egy rossz akkord után). A dudautánzás pedig amúgy is elterjedt virtus a hangszeres zenészek, sőt az énekesek között is.  Itt a virtuson túlmenően igyekeztem minél részletesebben leutánozni az adatközlő dudások játéktechnikáját, és dallamfordulatait. És persze a hangulatát.

Ez is egy dudautánzó próbálkozás. Ezúttal Palya Beával vettünk fel egy rodopei dalcsokrot. Kétségtelenül nagy hatással volt ránk az akkoriban Magyarországon is többször (többek közt kenesei táborunkban is) megforduló Vallja Balkanska, és az általa képviselt, egy szál dudával kísért rodopei  éneklés.

Bárác István (1926 - 2000) meghatározó szereplője volt Mohács zenei életének. Bár aktívan már rég óta nem zenélt, tiszteletbeli vendégként egy-egy dal erejéig az utolsó években is feltűnt a nagyobb eseményeken. Pannival alkalmunk volt - zöldfülű kezdő gyűjtőként - egy hosszabb interjút is készíteni vele 1998-ban. Ismeretlenül, bejelentés nélkül az utcáról toppantunk be hozzá, de ő szívesen fogadott, és sok mindent elmondott. (Akkor készítettem az itt látható képet is). Az ő emlékére csináltam ezt a feldolgozást, jóllehet harmonikázni már nem hallottam - az említett interjún kívül, amikor is erősen szabadkozva,hosszas unszolásunkra játszott egy dallamot. A fellelhető felvételeken is inkább vendég zenészekkel játszik, és az énekre helyezi a hangsúlyt. Így a harmonika kíséretet más mohácsi harmonikások és tamburások stílusából próbáltam összegyúrni.

A következő felvétel érdekes kísérlet. Sokan eljátszogattak már vele, hogy milyen egy személyben egy egész zenekarnak lenni. Itt főképp Panni kísérletezett, én csak a bőgő szólamát játszottam, és talán egy basszprímet a sok közül. És persze a felvételt és a keverést csináltam. Nekem is jó játék volt, na! Persze, a tempók itt-ott lötyögnek, de baromi nehéz, vérprofikat is próbára tevő feladat az egy-egy sávot úgy feljátszani, hogy a többit még csak elképzelni tudjuk. Metronómot pedig a dolog jellegéből eredően nem használtunk. Viszont így 11 év elteltével hallgatva szinte látom magam előtt Versendi Kovács Józsit a mohácsi Révkapuban, és szinte érzem a halpörkölt illatát. Szóval a hangulatát sikerült elkapni!

Bošnjački bećarac
Turski rastanak
Oj, coko, coko
Bećarac
Toncsi kedvenc nótája
____________________________________________________________

És akkor már tegyünk bele még egy csavart! Hogy szólna ugyanez archív felvételen?