ÖNKÉNT ÉS DALOLVA

:
Zene Fotó Hangszerek Modellezés Közlekedés Írások Publikációk Hangászat x
.

ÖNKÉNT ÉS DALOLVA

A történet - eltekintve persze attól, hogy előzményei a régi görögökig nyúlnak vissza - 2011 február 26-án kezdődött. Ekkor hívott el Suhajda Attila (lásd még: Odeion), hogy egy ismerősének a születésnapján zenélgessünk kicsit. Ott volt még Kőrösi Gábor, aki szintén megfordult korábban az Odeionban. És a társaság egyébként is tele volt zenélgető, énekelgető amatőrökkel, sőt profi is akadt. Jöttek sorban a mindannyiunk által ismert Presser, Zorán, Illés, Fonográf, Cseh Tamás, Bojtorján, Simon And Garfunkel dalok. Gyors hangnem egyeztetés, jegyzetek keresése. Mindhárman vastag mappákkal érkeztünk, valamelyikünknél csak megvolt a szöveg és az akkordmenet, néha több példányban is.  Olyan jól sikerült az este, hogy el is határoztuk, folytatni fogjuk. Csatlakozott hozzánk Attila régi osztálytársa, Szilva, aki az Odeionban is alapító tag, az ünnepelt pedig keresett egy helyet, ahol szívesen látnak minket havonta egyszer. Később egy másik hely is akadt, ahol szintén rendszeresen játszunk, ha csk tehetjük, vendéget is hozunk, és minden alkalommal meglepjük egymást is egy-egy "új" dallal.

Körösi Gábort rövidesen Pivarnyik László "pivi" váltotta, aki cajoonon és egyéb csingilingiken játszik, de kiválóan zongorázik is, ha néha oda engedem. Végül pedig Tölgyesi Bella csatlakozott hozzánk basszusgitárosként.

A "projekt" - hiszen zenekarnak semmiképp sem nevezném - állandó tagjai:

Konkrét időpontokat, és a tagok személyes bemutatkozását  elolvashatjátok a projekt Fészbukk oldalán. (Utóbbit a "jegyzetek" alatt)



Az oldalakon található anyagok ifj Vitányi Iván, illetve a külön megjelölt szerzők szellemi alkotásai!

emil