Ezek igazából kísérletek, játékok, mint a gombolyag a macskának. Ne vegyétek egész komolyan. Kíváncsi voltam, mit tudok kihozni midiből és szamplerekből. Meg érdekes játék meghangszerelni egy pár számot, úgy, hogy nem azt kell szem előtt tarani, hogy hány tagú a zenekar, milyen hangszereink vannak, (és úgyse lesz idő rendesen összepróbálni.) Az itt található felvételeken Panni és az én hangomon kívül egy szájharmonika van még (a Fat Man című számban), a többi szinti. A dobokat, gitárokat mind billentyűzetről játszottam fel. Többnyire gyári hangszínek, csak például a furulyát egy picit lejjebb kellett hangolni, hogy olyan jó szerbes bukéja legyen.
Amire viszont tényleg büszke vagyok, az a harmonika és a brácstambura. Mindkettő a saját hangszereimről vett minták alapján. Ezt most kifejtem bővebben, egyrészt a midi-geekek kedvéért, másrészt, hogy lássátok, mennyire komoly fej vagyok.
A harmonika (Dallapé Supermaestro) viszonylag triviális feladat, csak pepecs munka. A négy kórusról egyenként vettem mintákat kistercenként. Így félhangnál többet sehol nem kell szoftveresen modulálni. A loopolás sem volt egyszerű, mert úgy kellett megoldani, hogy a 240-es tempóval játszott 16-odok is megszólaljanak, méghozzá kattanás nélkül. Dinamikai layer-ezéssel nem bajlódtam, ez a műfaj nem arról szól. A harmonika 12 hangszínét már szoftveresen kevertem ki a 4 kórusból, végül is ugyanezt teszi a harmonika hardveresen, szelepek segítségével. Külön meg kell említeni, hogy a hangszínváltó kattanásáról is vettem egy mintát. Ezt hallható is a hangszínváltások előtt, ahogy kell.
A brácstambura a sajátom, én készítettem. Sajnos pár nappal a minták elkészítése után összetört, azóta sem volt érkezésem megjavítani. (Elég nagy minka lesz). Erről akkordonként vettem mintákat. Dúr és moll akkordokat, valamint három szűkítettet. (lehetne még súlyosbítani szeptimekkel, de ehhez nem annyira fontos.) Itt annyi mintát vettem, ahány fogást használnak (alap fekvésekben, minden akkordról maximum egyet), és azokat moduláltam szoftveresen, amiket a brácsos is tologat, barréval, vagy négyújjas fogással.