Először is tisztázzunk néhány általános alapelvet, főleg olyanokat, amilyeneket az egyszeri felhasználók a különböző programok alapértelmezéseiből adódóan könnyedén áthágnak.
Minden fájlnév egyedi, és következetes legyen!
Ne legyenek IMG_001.jpg nevű fájlok különböző könyvtárakban! Nevezzük át őket sürgősen! Mégpedig olyan módon, hogy lehetőleg más gépén se legyen ugyanilyen nevű fájl! És persze olyan módon, hogy magából a fájlnévből már tudni lehessen bizonyos alapvető tulajdonságokat. Ugyanez vonatkozik a módosításokra, és azok verzióira is. Ha a tartalom megváltozik, változzon a név is! Például ragasztgassunk szuffixeket a név után!
Minden (fontos) fájl egyszerre legalább két fizikailag különböző hordozón legyen!
És ezek közül lehetőleg egyik se a rendszert tartalmazó C legyen! Véletlenül se két különböző virtuális meghajtón, amelyek fizikailag egyazon lemezen vannak, így hardverhiba esetén mindkettő tönkremegy. Persze lehet fokozni, hogy ne is ugyanabban a gépben legyen (túlfeszültség miatt mindkettő egyszerre romlik el), meg ne is ugyanabban a lakásban (lakástűz), de ne is ugyanabban a városban (földrengés). Persze ez már felvet egy újabb problémát: Nem biztos, hogy minden szülinapi vigyorgós képet érdemes légmentesen lezárt saválló kazettákban földrészek közt utaztatni!
Az archív fájl az eredetiből kinyerhető maximális mennyiségű információt tartalmazza!
Itt már is hozzá kell tenni: gazdaságosan kinyerhető maximumot. A digitális formátumokkal nincs is baj az eredeti tömörítetlen anyagot kell archiválni az eredeti (raw) formátumban. Az analóg eredetik azonban - analóg voltukból eredően - végtelen mennyiségű információt tartalmaznak, melyeket nem csak elméletben lehetetlen maradéktalanul digitalizálni, de gyakorlatilag sem érdemes. (Lásd a főoldalon említett dilemmát: mindent tudni a semmiről, vagy semmit a mindenről). Itt bizony optimumot kell keresni, kompromisszumot kell kötni!
Az archívum könnyen és gyorsan hozzáférhető, kereshető legyen!
Lehetőleg minden eredetiről álljon rendelkezésre annyi információ, amiből eldönthető, hogy aktuális céljainknak melyik felel meg, és melyik nem. Sokszor hasznosabb egy erősen csökkentett információtartalmú (kis felbontású, tömörített), de hamar elkészíthető és hamar hozzáférhető kópia, amiből egyértelműen kiderül, hogy adott esetben nem ez az eredeti tartalmazza az általunk éppen keresett információt. Könnyen belátható, hogy ez a követelmény ellentétes az előzővel! Ebből máris látszik, hogy egy-egy eredetiről legalább két kópiát kell készíteni.
A gép által készített fájlokat eredeti RAW formátumban bemásolom egy előre elkészített mappába, melynek neve tartalmazza az esemény dátumát, és megnevezését. Szigorúan így: 10-02-20_xxxx. Az x-ek helyén a megnevezés ékezetek nélkül. Ezeket az eseményeket - amelyekhez tehát tartozik egy-egy mappa - egy Excel táblázatba is beírom. Ebbe kerül bele az az adat is, hogy melyik archív vincseszterre, és hányas számú DVD-re mentettem az anyagot. Az átmásolt fájlokat azon melegében át is nevezem (Kötegelve, egy elmentett sablon segítségével): CRW_0698.CRW helyett VI_FoDi_04_0698.CRW -re. Ebből a VI a monogramom, a FoDi - értelem szerűen - a digitális fotót jelenti. a 04 fontos! Negyedszer "fordul körbe" a 4 karakteres számláló a gépben. Ennek hiányában minden 10.000.-ik képnek ugyanaz lenne a jelzete! Amint ez kész van, máris átmásolom egy másik fizikai meghajtóra könyvtárastul.
Minden fájlt átkonvertálok JPG-be. Amelyikkel érdemes foglalkozni, azt korrigálom, vágom, szűröm (stb), amennyire a raw-konverter engedi. Amelyikkel nem, azt csak úgy, ahogy a gépből kiesett. De legyen egy JPG fájl, amiből látom, hogy nem érdemes foglalkozni vele! Nem törlöm le, már csak azért sem, mert akkor később esetleg elkezdeném keresni a hiányzó sorszámú RAW-fájlt, gondolva, hogy abban van a Pulitzer díjra esélyes fotó. A raw-konverterben (RawShooter) eredeti felbontású (2048 x 3072) maximális minőségű, Adobe RGB színterű JPG-ket készítek. Ezek az eredeti fájlnév után _a szuffixet kapnak. Ezeket később a RAW fájllal, és a konverziós beállításokat tartalmazó fájlokkal, valamint a dátumot és az eseményt tartalmazó mappával együtt egy archív vincseszterre mentem (amelyet csak akkor kapcsolok be, ha dolgozom rajta), és párhuzamosan DVD-re is kiírom. A gépen pedig marad egy _b szuffixszel ellátott 700 pixel magas, közepes minőségű, sRGB színterű másolat, melyket az előzőekből készítek kötegelve.
Már csak az van hátra, hogy a tényleg nagyításra, részletesebb kidolgozásra, korrigálásra érdemes fájlokról (az eredeti RAW-okról természetesen) készítek egy 16 bites TIF-et, és a további korrekciókat ezen végzem el.
Ehhez kicsit vissza kell menni időben. 1996-ban határoztam el, hogy valamilyen rendet teszek ezek a fronton. Öszeszedtem a különböző dobozokban, fiókokban lévő negatívokat, és nyitottam egy Excel táblát, amelybe feljegyeztem néhány adatot:
A megtalálás sorrendjében mindnek adtam egy ideiglenes jelzetet, ezt is beírtam a táblázatba. Tervem az volt, hogy amikor már "mindet" átnéztem, akkor időrendben mindegyik kap egy végleges jelzetet. Az persze hamar kiderült, hogy - bár elméletben véges a negatívok száma - gyakorlatban mindig sikerült még újabbakat találni, valami dobozban, Anyunál, havertól visszakapva. Az ezután előkerülőknek tehát egy 100-al kezdődő sorszámcspoprtot utaltam ki. Úgy terveztem, hogy az ezután készülőket év szerinti kategóriákban látom el sorszámokkal. Ennek a 6-os kategóriát jelöltem ki (mint 199"6"), a korábbiakat nagyjából találomra beömlesztettem az 1-5 kategóriákba. Az eddig leírtakban már több hiba is van, amiket később csak igen nyakatekert módon sikerült korrigálni. A legfontosabb a 2000-es probléma, amire azért 1996-ban már illett volna felkészülnöm. (Végül a 2000 utániaknak a 10-11 stb kategóriát adtam. Ezzel elkövettem a következő hibát, ugyanis így a 2010-es éveknek 20-21 stb számokat kell adni, ami így már kicsit kusza kezd lenni). A másik, hogy a ketegóriáknak egy karaktert szántam, ami 2000 után szintén nem volt tartható. A karakterek számának fontosságáról pedig feljebb már írtam. A sorszámoknak 2 karaktert, amit a pótlólagos 100-as csoporttal máris megszegtem. Ezt utána még megtetéztem azzal, hogy a rollfilmeket 3 karakterrel sorban kezdtem számozni (tehát nem évenként), az év helyére 66-os kategóriát írva (mint 6x6). Ezzel majd csak 2056-ban leszek gondban! Mindebből persze okulhat a tisztelt Olvasó...
A lényeg az, hogy ekkortól kezdve minden negatívnak van egy egyedi, kereshető jelzete, ami nyomtatott vinyettákkal, - vagy legalább filctollal - minden nagatívtartóra, vagy tekercet tartalmazó dobozra rá van írva. Ekkortól 2007-ig (amióta előhívás után rögtön szkennelek) minden negatívról van egy kontaktmásolat (később indexkép), melyek szintén jelzettel ellátva le vannak fűzve egy dossziéban. És van egy Excel táblázat, amiben minden negatívról az alapvető adatok megtalálhatók.
A negatívokról szintén két -újabban három- fájl készül különböző információtatalommal. Na itt megint időzzünk el kicsit...
Mi az a felbontás, amire azt mondhatjuk, hogy "teljes" felbontásban digitalizáltuk a negatívot? Ökölszabályként azt mondhatjuk: a felvételi objektív és a film felbontása közül a kisebbiknek a duplájánál valamivel több. Így lett annó az audió CD mintavétele 44,1 kHz: a 20 kHz-es felső frekvencia duplája, plusz egy kicsi. Azóta a hifinél is bebizonyosodott, hogy ha az ember nem is hallja a 20 kHz fölötti hangokat, de a zenének részei, és az összképből hiányoznak. Továbbá sem az emberi érzékelés, sem az átviteli berendezések nem úgy működnek, hogy 19,8 kHz-et sértetlenül "átviszik", a 20,1 pedig már tökéletesen elvész bennük. Valójában már a 15 kHz is torzul, és a 22 is még átcsúszik, csak halkan, és nagyon torzan. Ezt csak azért hoztam ide, mert itt ugyanerről van szó, csak nem időbeli frekvenciákkal (hangmagasság), henem térbeliekkel (apró részletek). Gyakorlati szempontból 3000-4000 dpi megfelelő. Ennél nagyobb felbontásban csak az ezüstszemcsék formáját lehetne precizebben visszaadni, ami kétségtelenül fontos információ, ha az emulziót akarjuk vizsgálni, de a képi információ szempontjából lényegtelen. Azzal viszont nem árt tisztában lenni, hogy az olcsóbb szkennerek akkor sem tudnak 1500-2000 dpi-nél többet, ha a brosúrában 9600 szerepel. Ha a CCD-jük tud is annyit, az optikájuk biztosan nem. Utóbb arra is rájöttem, hogy szép dolog ugyan a szkenner szolgáltatása, hogy átfordítva a képet, és a kontrasztot is normálisra növeli, csakhogy szinte elkerülhetetlenül bedögleszti az árnyékokat és a csúcsfényeket. Végül arra jutottam, hogy színes diaként kell szkennelni a negatívokat is, csatornánként 16 bittel, és utólag átfordítani. Macera! Ezt több ezer kockán végigcsinálni, amiket az életben nem fogok kinyomtatni! Semmi értelme.
...Kezdetben 2400 dpi-vel szkenneltem nagy tömegben a negatívokat. Szépen sorban, 2007-től (amikor hozzákezdtem) visszafelé haladva 1997-ig. Ezekről tehát elmentettem egy TIF-et 2400 dpi-s felbontásban. (Fájlnév: VI_FoN_06-018_32. VI itt is a monogrmom. FoN -mint Fotó, negatív. A 06-018 jelzetű negatív 32-es kockája.) Erről készült egy ugyanilyen felbontású JPG, _a szuffixszel, és egy butított _b, ugyanúgy, mint a digitálisról. A butítottakat ömlesztve tárolom a gépen, hogy könnyű legyen bennük keresgélni. A többit DVD-kre és külső lemezekre írtam. A dolog odáig működik is, hogy a butított jpg-ket pörgetve hamar megtalálom, a képet, ami rémlett, hogy valaha csináltam ilyet. A fájlnév és az excel tábla alapján megtalálom a megfelelő DVD-t a TIF-fel. Idővel azonban kiderült, hogy ha már egy-egy képet előveszek nyomtatni, a DVD-n lévő rohammunkában készült TIF ritkán elégíti ki maradéktalanul az utómunka során felmerülő igényeimet. Ezeket többnyire újra kellett szkennelni a fentebb leírt módon. Mostanra tehát ott tartok, hogy az újonnan készülő negatívokat melegében beszkennelem így, hiszen mostanában negatívra ritkán fényképezek, azt is leginkább akkor, ha valami komolyabb tervem van vele. Készül tehát róluk 3 fájl. Egy 16 bites TIF, 3200 ... 4000 dpi felbontással. Ebbe belementem a korrekciós rétegeket, amelyekkel átfordítom, beállítom a kontrasztot, esetleg maszkokat alkalmazva itt-ott sötétítek, világosítok, mint annó a laborban. De a szkennelt tartalom a maga dia formájában érintetlen marad, csupán annyit változik, hogy fekete-fehér negatív esetén csak a zöld csatornát hagyom meg, a másik kettőt törlöm. Így talán később sem kell majd újraszkennelni, legfeljebb a korrekciókon kell módosítani, ha nem tetszik valami. Készül egy egyrétegű 8 bites TIF, amiben az összes korrekciós réteg hatása érvényesül. És végül, de nem utolsó sorban a butított JPG. A régiekkel pedig arra jutottam, hogy legfontosabb nézőképet csinálni róluk. Ha tekercsben van, végigreprózom (ld az ide vonatkozó cikket), ha fel van vágva, síkágyas szkennerrel csinálok egy "kontaktot" 900 dpi-s felbontásban. Ezen legalább látszanak ez eredeti kockaszámok is.
Pár éve elkezdtem egy adatbázist barkácsolgatni. (Itt már arra is gondoltam, hogy Gyulával régóta dédelgetett álmunkat, a villamos- és városképek adatbázisát is megalkothatnánk egy füst alatt. Ezért a következő gonolatmenet kicsit túlbonyolítottnak tűnik a saját negatívok számához képest). Ennek az lenne a lényege, hogy a tartalom szempontjából nem a negatív a lényeges egység, hanem az esemény, és a tárgy. (Utóbbit objektumnak neveztem, de ez lehet akár személy is). "Esemény" lehet pl "Béci szülinapja, 2006-10-12", vagy "Adriai nyaralás, 2008". Béci szülinapján ott volt Jóska, Sára, Tercsi, Fercsi, Kata, és Klára. Nálam lehetett a filmes gép, amelyben időközben filmet cseréltem. És a digitálissal is lőttem párat. (Utóbbiakat eleve eszerint archiválom, lásd fentebb). Van tehát két negatív, amelyek tartalmaznak képeket Béci szülinapjáról, de másról is (hiszen egyik már benne volt a gépben, másik pedig benne maradt). És van néhány digitális fájl. Az lenne a szép, ha kikeresve az adott eseményt, kilistázná a program mely negatívok mely kockái, és mely digitális fájlok készültek akkor. (Esetleg meg is mutatná őket.) Vagy egy képet kiválasztva megmutatná, mely képek készültek még ugyanekkor. Kilistázná, hogy kik voltak jelen. Ezek után Fercsire kattintva kiderülne, hogy ő 2005-ben is ott volt Béci szülinapján, sőt a Piripócsi szüreti bálon is 2008-ban. (Hátha ott kevésbé volt részeg, vagy legalább jobb volt a zakója). Szintén objektumok a helyszínek, épületek, látnivalók. Ezeket viszont hierachikusan kell elrendezni. (Pl ország > tájegység > település > városrész stb. ) Így ha dél-csehországi képeket keresek, megtalálom mindet, amelyet bármelyik dél-cseh városban készítettem. Természetesen az adatok bevitele iszonyú munka, ezért itt is sgít a hierachia: időrendben viszonylag könnyű meghatározni, hogy egy bizonyos ibtervallumba eső képek mind Csehországban készültek. Ez már nagy segítség, ezek közül akár már manuálisan is ki lehet válogatni az éppen szükségeset, de ha egyszer lesz időm, tovább finomíthatom a városnevekkel. (Persze ha egyszer beírtam, hogy Český Krumlov Dél-Csehországban van, a továbbiakban elég a várost kijelölni.)